A K A R O M  V A G Y  N E M  A K A R O M
A K A R O M V A G Y N E M A K A R O M
Menü
 
Miért nem előbb kezdtem ?
már megint lemaradtam
 
Vendégkönyv
 
Bemutatkozás

59 éves nyugdíjas nagymama vagyok, aki korára való tekintettel is megértette, amit sok fiatal még nem ért, hogy az internetes vásárlás a kezdődő ma és a JÖVŐ útja.

Úgy gondolom nekem még megadatik az a lehetőség ha nem máról-holnapra, hanem kettő-öt év alatt teremtsek egy független anyagi biztonságot unokáim számára, hiszen még van időm.

Ennek érdekében készen állok arra, (amit fiatalabb koromban még a szótól is borsództam, mert az igazi az volt amiért megdolgoztam és egy jó kis nyögdíjat szerezzek) hogy MLM rendszerű Internetes munkát végezzek, CD-ket hallgassak, Internetes "NAGYOK" könyveit bújjam egyszóval megtanuljam az MLM rendszerépítő munkát

Nem elég időben elkezdeni, hát én belevágtam, mert van:

KITARTÁSOM

ERŐM ( a kitartáshoz )

HITEM mégpedig önmagamba vetett hit, hogy megtudom csinálni, ami egy úgynevezett bizonyítás elsősorban önmagamnak és családomnak.

Mindenkinek tiszta szivemből kívánom, hogy ilyen gondolkodása, jó döntése, elegendő kitartása, de mindenekelőtt egy erős hite, hogy amit dönt azt jól csinálta.

Amivel én foglalkozom:

http://www.amway.hu   ajánlód: Csermák Lajosné

http://www.neways-hu/.com  ezt csak böngészőbe írva tudjátok megnézni

http://www.yessplus.hu/H-00206

http://www.uzletrendszer.hu/H-00206

http://www.downliner.hu/H-00206

http://www.uzletepito.hu/H-00206

http://www.webplus.hu/H-00206

 

http://www.sciennet.com  ajánlószám:  H001770

 

 http://www.cashbacksms.eu/hu/  szponzor 570

http://www.cashbacksms.eu/hu/ingyensms    szponzor  173

http://www.cashbacksms.eu/hu/cashbackkviz     szponzor 8

 

http://www.silihost.hu/autóresponder.html?1185218

 

http://www.uzletimegoldasok.hu/?pID=17 

 

http://www.szuperpiac.hu 

 

http://www.abbcenter.com  

 

http://www.eletmodunk.hu 

 ez a weblapom és benne a webáruház ami még feltöltés alatt van.

Egyébként még érdekel az egészséggel és a  prevencióval (betegségmegelőzés) kapcsolatos téma.

Mindenkinek kívánok kellemes böngészést, jó választást és felfelé ívelő ragyogást.

 

Honlapkészítés, webáruház készítés a leggyorsabban. Akár még MA!

 

  <P align=center><A href="http://surf.reklam-csere.hu/rbanner.php?uid=1002" target="_blank">
<IMG border=0 height=60 src="http://surf.reklam-csere.hu/banner1.gif" width=468
alt="Reklámozza Ingyen Weboldalát ! Reklám-Csere Szörfözõ - http://surf.reklam-csere.hu"></A></P>
<!-- HTML kód vége -->


 

 

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Naptár
2024. Február
HKSCPSV
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
01
02
03
<<   >>
 
Óra
 
Számláló
Indulás: 2006-07-14
 
G-mail belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 

Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!    *****    A horoszkóp elemzésed utáni érdeklõdés, nem kíváncsiság hanem intelligencia. Rendeld meg és nem fogod megbánni. Katt!!!    *****    Cikksorozatba kezdtem a PlayStation történelmérõl. Miért indult nehezen a Sony karrierje a konzoliparban?    *****    Will Vandom Rajongói Oldala &#9829; nosztalgia W.I.T.C.H. a javából, 2006 óta &#9829; Te még emlékszel?    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie. Tedd meg te is, én segítek értelmezni! Kattints! Várlak    *****    Nagyon részletes születési horoszkóp + 3 éves elõrejelzés + kötetlen idejû beszélgetés diplomás asztrológussal! Kattints    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie, itt: www.csillagjovo.gportal.hu    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését. 0630/583-3168    *****    Nézzen velünk Debreceni Prémium lakásokat! Simonyi ingatlan Nézzen velünk Debreceni Prémium lakásokat! Simonyi ingatlan